GyermekemértAlexandra mélyeket lélegezve lépett a csoport teremhez, ahová a kislánya is járt, és remegő lábakkal, reszkető kezekkel bekémlelt a nyitott ajtón. Nézte az asztalnál uzsonnázó gyerekeket, és akkor megpillantotta... ott volt egy barna, vállközépig érő hajú, csillogó szemű, mosolygós kislány, az ő lánya. Alex szíve összerándult és képtelen volt levenni róla a szemét, hiszen évek óta erre a percre várt. Mióta az ország másik feléből ideutazott, csak a megfelelő pillanatot leste, a megfelelő alkalmat kereste, miközben messziről figyelte nap mint nap, hogy Júlia hogyan hozza és viszi az óvodába az ő gyermekét. És ebben a pillanatban, ahogy ilyen közelről láthatta Annát, eszébe jutott minden, amit olyan nagy erővel próbált elfelejteni. A boldog és a keserű emlékek egyszerre törtek rá.
*** *** *** ***
- Maga meg mit csinál?! - förmedt fel mellettük egy ideges és igen mérges női hang..jpg)
Mindketten odanéztek. Júlia ott állt csípőre tett kézzel, és a szeme szikrákat szórt, ahogy végignézett a számára idegen lányon. Mindenekelőtt azonban, a kislányára pillantott, és hívogatón kinyújtotta felé a kezét. A gyermek boldogan szaladt az édesanyja karjai közé.
Alex teljesen ledermedt. Erre a fordulatra nem számított. Persze gondolnia kellett volna rá, hogy Júliáék bármelyik pillanatban megérkezhetnek, de talán az idegességtől, képtelen volt józanul felmérni bármit. Ha csak egy kicsivel előbb érkezett volna...
- Hogy képzelte ezt? Hová akarta vinni Annát? - a nő egyre türelmetlenebb lett, és láthatólag fogalma sem volt róla, hogy kivel áll szemben. - Szólaljon már meg! - rivallt a lányra.
Abban a pillanatban ért oda Dominik, Júlia férje, aki értetlenül meredt a jelenlevőkre, majd látva a láthatólagos kínos, és kellemetlen helyzetet, lágyan megérintette felesége karját. - Drágám!
De az asszony nem figyelt a férjére, még mindig az idegen lányt pásztázta, és a hangja egyre erőteljesebb lett, olyannyira, hogy néhányan már odafordultak feléjük. - Ki maga? Mit akart csinálni? Elrabolni a kislányunkat?
- Júlia, kérlek! - Dominik megpróbálta megnyugtatni a feleségét, hisz ő nagyon is tisztában volt vele, hogy az a bájos, riadt lány valójában Anna édesanyja. Jól emlékezett még rá, mert ilyen őszinte és tiszta tekintetet nem látott gyakran. Így, mikor észrevette, hogy Júlia nem figyel a szavaira, hiába próbálkozik, egyszerűen odafordult Alexhez, és a kezét nyújtotta felé. - Üdvözlöm Alexandra!
*** *** *** ***
- Maga meg mit csinál?! - förmedt fel mellettük egy ideges és igen mérges női hang.
Mindketten odanéztek. Júlia ott állt csípőre tett kézzel, és a szeme szikrákat szórt, ahogy végignézett a számára idegen lányon. Mindenekelőtt azonban, a kislányára pillantott, és hívogatón kinyújtotta felé a kezét. A gyermek boldogan szaladt az édesanyja karjai közé.
Alex teljesen ledermedt. Erre a fordulatra nem számított. Persze gondolnia kellett volna rá, hogy Júliáék bármelyik pillanatban megérkezhetnek, de talán az idegességtől, képtelen volt józanul felmérni bármit. Ha csak egy kicsivel előbb érkezett volna...
- Hogy képzelte ezt? Hová akarta vinni Annát? - a nő egyre türelmetlenebb lett, és láthatólag fogalma sem volt róla, hogy kivel áll szemben. - Szólaljon már meg! - rivallt a lányra.
Abban a pillanatban ért oda Dominik, Júlia férje, aki értetlenül meredt a jelenlevőkre, majd látva a láthatólagos kínos, és kellemetlen helyzetet, lágyan megérintette felesége karját. - Drágám!
De az asszony nem figyelt a férjére, még mindig az idegen lányt pásztázta, és a hangja egyre erőteljesebb lett, olyannyira, hogy néhányan már odafordultak feléjük. - Ki maga? Mit akart csinálni? Elrabolni a kislányunkat?
- Júlia, kérlek! - Dominik megpróbálta megnyugtatni a feleségét, hisz ő nagyon is tisztában volt vele, hogy az a bájos, riadt lány valójában Anna édesanyja. Jól emlékezett még rá, mert ilyen őszinte és tiszta tekintetet nem látott gyakran. Így, mikor észrevette, hogy Júlia nem figyel a szavaira, hiába próbálkozik, egyszerűen odafordult Alexhez, és a kezét nyújtotta felé. - Üdvözlöm Alexandra!
