érfi vészjóslóan, és egyre közelebb lépdelt Sanahoz.A kislány teljesen ledermedt, egészen a falhoz húzódott és gondolataiban keresett valamit, amit felhasználhatna, valamit, amit apja mondott ilyen esetekre. De erre nem talált orvosságot. Minél közelebb ért a gonosz, Sana annál jobban zokogott, már-már levegőt is alig kapott. Olyan erővel állt szemben, amiről még nem sokat tudott, amivel még nem volt képes szembeszállni.
– Grrr! – dörmögött a férfi, és az utolsó lépésre készült. Már elképzelte, hogy elkapja a lányt, és egyetlen jól irányzott harapással kiszívja a zsenge kis vérét. Na de nem mindet, épphogy annyit, hogy egy aprócska vámpírpalántává válhasson, ahogyan azt eltervezte. Szinte már a szájában érezte az ízt is, és ettől még erősebb késztetés fogta el, hogy mihamarabb a kezei közé kapja. De ekkor az ablak szárnyai zörögve a falhoz vágódtak, és egy sötét alak egyenesen ráugrott a vámpírra, és teljes erejéből hátba vágta. A gonosz erre összeesett, és egy pillanatra tehetetlenül lerogyott a földre.
Sana élesen felsikoltott a riadalomtól, és csak utána ismerte fel a védelmezőjét, Darkot, aki erőnek erejével óvta a lányt, miközben próbálta megsemmisíteni a támadóját. Olyan elszántan küzdött, és olyan eszement erővel, amihez hasonlót Sana még életében nem látott. De az idegen sem adta könnyen, felkelt és ordítva nekirontott Darknak, majd mint egy vadkan a gyomrába fejelt, és ugyanazzal a lendülettel a falnak nyomta. Dark arca fájdalmat tükrözött. Igazából eldönteni sem tudta mije is fáj, és nem is számított, mert nem hagyhatta el magát. A következő pillanatban már visszatámadt, és kiadva minden dühét, mindkét könyökével ellenfele nyakába ütött.
***
– Mit gondolsz? Ki vagy te? Azt hiszed, hatalmad van felettem?
– Hogy ki vagyok? – Sana határozottan összehúzta a szemeit. – Én vagyok a Látó! A Látó! – az utolsó szót szinte kiabálta.
Dark hirtelen elengedte a lányt és hátrább lépett. Nem tudta megmondani miért is, de a Látó körüli legenda olyan régre nyúlik már vissza. És a prófécia jövendölései, amiket még maga nem olvasott, de már hallott róluk, úgy emlegetik a Látót, mint azt a valakit, aki kitartásával és képességeivel képes szembeszállni a gonosszal, és egyetlen romlott lélek sem képes kárt tenni benne. Mindeddig nem is gondolt rá, hogy mindez akár Sana is lehet, mert neki még mindig csak az a kislány volt, akit gyerekkora óta nevelt, okított és vigyázott. Hogy ő lenne a Látó? Az a Látó aki a próféciába is beleíratott? Akit már az öregek is megjósoltak? Nem! Ez nem valószínű.
– Te nem a Látó vagy, csak egy kislány, aki nem képes felmérni a tettei súlyát. Mit gondolsz, mit tehetnél velem szemben?
– Bármit. – Sana elszántan feljebb emelte a fejét. Már rájött, hogy hogyan is tudna fölényt kovácsolni, még ha csak egy pillanatra is. Behunyta a szemét és erősen Darkra koncentrált. Minden fájdalmát beleadta, minden szenvedését a férfira irányította.
– Hagyd abba! – morgott a férfi, és a hirtelen rátörő fájdalmában mindkét kezével megfogta a sajgó fejét. – Hagyd abba! Elég!
De Sana rá sem hederített Dark kérésére, mintha nem is hallotta volna.
– Ááá! – Dark úgy érezte már nem sokáig bírja, lassan elviselhetetlen volt számára a migrénszerű fájdalom. Letérdelt és a fejét is egészen a földhöz szorította, hátha így csillapítani tudja, de semmivel sem lett jobb. – Elég! – kiabálta eszeveszetten.
Sana kinyitotta a szemeit és nézte a térdeplő férfit. A szíve tele lett sajnálattal, a legszívesebben odahajolt volna, hogy csókjaival gyógyítsa be Dark sebeit és tüntesse el belőle a Bestiát. Annyira szerette, annyira szeretett volna segíteni rajta, hogy szinte beleőrült a tehetetlenségbe.
